Mi a Mentorrendszer?

A mentorrendszer azért alakult ki, hogy segítse az egyetemkezdésben és az egyetemre való beilleszkedésben a frissen felvett hallgatókat.

Miért jó ez nekem?

Már az egyetem elején egy összeszokott csapat tagja lehetsz, akár egyetemen túl tartó barátságok is kialakulhatnak a mentorcsoport jóvoltából. Mindig lesz kikkel készülni a zárthelyikre, vagy vizsgák után meginni egy sört.

Emellett tapasztalt felsőbb évesektől kaptok segítséget, tippeket, jó tanácsokat, hogy sikerrel vegyétek a rátok váró akadályokat.

A mentoraid mindig időben fognak eljuttatni hozzátok minden információt, hogy ne maradjatok le se az ösztöndíjakról, se a bulikról, semmi olyan eseményről, fontos információról, melyek fontosak az egyetemi életben. Mindezt első kézből.

Hogyan néz ki?

Az első félévben a Tanulmányi osztály (TO) veszi fel nektek az óráitokat, így fix csoportokba osztva titeket. Minden gyakorlati órára ugyanazzal az összetételű csoporttal fogtok járni, így már az első 1-2 hétben jobban meg tudjátok ismerni egymást, tudtok segítséget kérni akár egymástól is.

Egy mentorcsoport 2 fix csoportból áll és 2 mentorból. A mentoraitok szinte a nap 24 órájából 25-ben rendelkezésetekre áll és bizton állíthatom, hogy fognak tudni neked segíteni, bármiről is legyen szó.

Mindemellett az egyetemi programokon sem hagynak magatokra benneteket, de ott lesznek a beiratkozáskor, kari programokon, de még a bulikon is, hogy együtt döntsetek le egy fáradt nap után egy kis frissítőt.

A mentorcsoportok külön programokat is szoktak szervezni pl.: Lasertag, szabadulószoba, Marikanénizés (de erről majd még később).

Milyen fontos információkat fogtok kapni a mentoraitoktól?

A teljesség igénye nélkül:

  • pályázatok, ösztöndíjak
  • Diákigazolványigénylés
  • tanácsok zárthelyikhez, vizsgákhoz
  • szakirányok és Tantervi hálók
  • Tárgyfelvétel
  • Jogok és kötelezettségek
  • és még nagyon sok minden...

Én is lehetek Mentor?

A Mentorok olyan felsőbbévesek, akik (javarészt) teljesítették az első éves tárgyaikat, jelentkeztek a mentorjelentkezési időszakban, majd ezután részt vettek egy a szükséges tudáshoz vezető képzésen és egy vizsgán, hogy csak és kizárólag a legjobb mentorokat kapják a gólyák.